Az alapokat kezdjük építeni ősszel, vagy a fő hangsúly az egyenletes lüktetés kialakításán van.
Mindamellett számos szempont vezérel, például hogy kicsit előkészüljünk az éneklésre, ehhez minden foglalkozás elején:
- sziszegünk (levegő egyenletes tartása, beosztása)
- zümmögünk
- baglyot utánozunk (közben működnek a rekeszizmok!)
- kiscicaként nyávogunk (hogy a hangszínt megemeljük)
Kezdenek ráérezni az óriás-törpés énekre is, nagyon jó további feszültségoldásra, amikor fordítva mutatom, mert "mindig elrontom" :)
Megismertük a ritmushangszereket, és nem félünk használni! Kísérünk vele éneket és mondókát egyaránt, főleg, amiket már ismernek, hogy csak egy dologra kelljen figyelniük.
Az Ég a gyertya, ég c. éneket más szöveggel is énekeljük:
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék,
a szeretet a szívünkből ki ne aludjék!
Őszi énekünk:
Beérett már a kökény,
szedjük tele a kötényt,
a héja már fekete,
mókus is gyűjt télire.
Játékunk (mutogatós):
Mackó, mackó, ugorj be, forogj, tapsolj, guggolj le,
tartsd fel a kezedet, tedd szét a lábadat,
érintsd a földet, ugorj ki!
Amit a héten tanulunk még:
Kert alatt kicsi kocsi,
rajta ül a bécsi csacsi, hopp!
Csitt, csitt pad alatt, bíró van a szék alatt!
Aki meg fog szólalni, az fog holnap számolni!
Ukk, mukk, belekukk!
(mondóka)
Ezeken kívül:
Dombon törik a diót...
Fut a vonat...(mondóka)
Alma, alma...
És persze a Medvevadászat!
Mottó: "Az óvodával, annak zenéjével foglalkozni nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem országépítés." (Kodály Zoltán)
Oldalak
2012. október 16., kedd
2012. október 1., hétfő
Elkezdtük :)
Ma megkezdődtek a zeneovi foglalkozások.
Az 1-es oviban hétfőn jönnek: Pillangó csoport és Katica csoport
A 3-as oviban csak kedden lesz foglalkozás -mindenki erre jelentkezett.
Szerdán az 1-es oviban a Méhecske és Süni csoportból viszem a gyerekeket.
Ma ismerkedtünk, bár volt néhány zeneovis, aki tavaly már járt. Ennek nagyon örülök, hiszen ezek szerint jól érezték magukat!
Az is nagyon pozitív visszajelzés, amikor kisebb tesókat iratnak be. Csak a nevekkel vagyok bajban, mert mindig a nagyobb testvér megszokott neve ugrik be :)

2012. szeptember 17., hétfő
Zeneovi 2012/13 tanév
Örömmel adom hírül, hogy az új tanévben is tartok zeneovit Szigetszentmiklóson, a következő óvodákban:
A 3-as oviban csak a nagycsoportosok vehetnek részt a foglalkozásokon, vagy a keddi, vagy a csütörtöki napokon.
A térítési díj idén 5000 Ft/félév (október 1-től január 31-ig).
A csekkeket a második foglalkozás alkalmával adom oda az óvónőknek.
Befizetési határidő: október 25.
A befizetést igazoló csekkszelvényeket vissza kell hozni!
Az első zeneovi október 1-én lesz!
- 1-es óvoda, hétfőn és szerdán 15.30-16.00-ig
- 3-as óvoda kedden és csütörtökön 15.30-16.00-ig
A 3-as oviban csak a nagycsoportosok vehetnek részt a foglalkozásokon, vagy a keddi, vagy a csütörtöki napokon.
A térítési díj idén 5000 Ft/félév (október 1-től január 31-ig).
A csekkeket a második foglalkozás alkalmával adom oda az óvónőknek.
Befizetési határidő: október 25.
A befizetést igazoló csekkszelvényeket vissza kell hozni!
Az első zeneovi október 1-én lesz!
2012. április 25., szerda
Áprilisi mondókák
Áprilisban a hangsúly az állatos énekeken, mondókákon van, no meg az esőn!
Egyik kedvencünk most ez a kis ének:
Nagyot ugrik a szarka, könnyen bírja a farka (2x)
Iha szarka tánca, iha majd eljárja!
(közben hátunk mögött tapsolunk, és páros lábbal ugrálunk :)
Egyik játékunk, hogy két gyerek egy lepedő alá bújik, háromra mindketten állathangot utánoznak -egyszerre így két állathang szól. Ki kell találni, milyen állatok!
Mondókánk is van, csigás:
Amikor kinn süt a nap, a csiga a házában marad.
De amikor eső hullik, csigabiga előbújik.
Neki az a jó idő, mikor esik az eső!
(a mutogatást kérdezzétek meg a gyerekektől!)
Egy másik mondóka:
Gyűlnek a felhők, esik az eső.
Kopog a jég, dörög az ég!
Villámlik, lecsap -
kisütött a nap!
(szintén mutogatós)

2012. március 24., szombat
Ádám Jenő Zeneiskolába meghallgatás!
A 2012/2013-as tanévre a felvételi meghallgatás
2012. április 11-12én lesz, 16-18 óra között!
Választható hangszerek:
citera, furulya, fuvola, klarinét, oboa, szaxofon, ütő, hegedű, gordonka, zongora
Valamint magánének szakra lehet jelentkezni.
A meghallgatás során a gyermek elénekel egy-két szabadon választott éneket, ritmustapsolás lesz, esetleg egy rövid dallam lalázása.
A zeneiskola tanáraival egyeztetik a hangszerválasztás lehetőségeit.
2012. március 21., szerda
Leendő zenei osztályosok meghallgatása!
A 2012-2013. tanév ének-zene és művészeti 1. osztályába jelentkező tanulók meghallgatása, bemutatkozása 2012. március 28-án (szerda) lesz, 15-18 óra között a Csokonai úti épületben.
Bővebb információ ide kattintva érhető el, Pdf formátumban>>Amit én hozzáteszek: válasszon a gyermek egy kedves éneket, amit szívesen elénekel ott.
Ritmusvisszhangot gyakran játszunk zeneovin, egy-két ütemet tapsolok elő (tá, titi, szünet), majd ők jó visszhang módjára visszatapsolják.
Esetleg egy dallam lalázva, a gyermek által visszalalázva kerülhet még elő. :)
2012. március 12., hétfő
Tavaszi énekeink, mondókák
Nem fúj már és nem havaz... (teljes szöveg itt)
Célom, hogy néha egyesével is halljam a gyerekeket, így ha kérdezik a szülők, javaslom-e a zenei továbbtanulást, akkor fogok tudni rá felelni.
Ehhez kiváló az alábbi ének/játék, melynél a középső versszakot a középen álló "Panna" egyedül énekli:
Árva Panna húgom, miért állsz ott az úton,
most kezdődik a nagy vásár Székelykeresztúron!
Én is oda mennék, piros kendőt vennék,
de a pénzem elvesztettem, így hát hogy is vennék?
Szegény árva Panna, segítsünk hát rajta,
kinek nevét kitalálja, az lesz a jutalma!
Egy kis kedves énekecske:
Katicabogárka, pettyes ruhácskába, röppenj el!
(kétszer énekeljük, először a tenyerünkbe képzeljük a katicát, majd a könyökünkkel repülést utánzunk)
Tanultunk új játékot is:
Cickaj-macskaj telejárom,
mindig ott üsd, ahol három.
Kurta volt az egér farka, nem foghatta meg a macska!
(A körön kívül jár a macska, kezében egy játékegérrel. A dal közben ütemesen ütjük a combunkat, a dal végén a macska valaki mögé dobja az egeret. Az felkapja, és fut egy kört a macska elől.)
Kibújt a tojásból továbbá a 'dó' fecske, guggolva tornázzuk!
Hamarosan versenyre megy majd a fecske-torna, érdemes otthon néha átismételni a 4 kisfecskét ;)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)